Egyrészt Ki mondta: Demeter Ervin Mit mondott:  Úgy látjuk, hogy lelepleződött a kormány, hiszen komoly takargatnivalója van az influenza-oltóanyag ügyében. Az is gyanús, sőt a legnagyobb probléma, hogy egy eltitkolt tulajdonosi hátterű, offshore cégtől vásárolják ezeket…

Szélviktor a Facebookon

Címkék: oltás

 Egyrészt Mit mondott:  Orbán ugyan többször is megkapta azt a kérdést, hogy a kormányzati átalakítások elbocsátásokkal is járnak-e, nem válaszolt rá egyértelműen. Annyit elmondott, hogy a Miniszterelnökség feleakkora létszámmal fog működni, mint a mostani MeH,…

Szélviktor a Facebookon

Címkék: államapparátus

A gyülekezési jogról

 2011.10.10. 16:57

Egyrészt Ki mondta: Szájer József Mit mondott: A politikus szerint a kordonok újraállításával a kormány "kimutatta a foga fehérjét", megmutatta, hogy továbbra sem nem tűri a kritikát. A kormány gyáva és sunyi módon a rendőrség mögé bújt és önkényesen…

Szélviktor a Facebookon

Címkék: gyülekezési jog

A kevesebb adófajtát illetően

 2011.10.10. 10:31

Egyrészt Mit mondott: Minél egyszerűbb. A bajorok azt szokták célul kitűzni - közelítenek felé, de még nem érték el -, hogy az adóbevallás akkora legyen, mint a söralátét. Ez kicsinek tűnik Magyarország esetében, de hogy legalább egy A4-es papíron eleget lehessen tenni az…

Szélviktor a Facebookon

Címkék: adó

A 300 forintos euróról

 2011.10.05. 14:33

Egyrészt Ki mondta: Navracsics Tibor Mit mondott: Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól…

Szélviktor a Facebookon

süti beállítások módosítása