Egyrészt

Mit mondott:  "Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar." 

Mikor mondta: 1998. április 9.

Hol található meg: eredetileg a Magyar Nemzetben Wikidézet

Ezzel szemben

Mit mondott:  "egy igazán komolyan vehető (...) kormányképes erő van, ez pedig a Fidesz."

Mikor: 2009. július 12.

Hol mondta: HírTV

Hol található meg: A Sasfészekben

Szélviktor a Facebookon

Címkék: diktatúra kormányzás

Egyrészt

Mit mondott:  Mindenki jobban jár, mert az elmúlt húsz év legalacsonyabb jövedelemadóját vezetjük be.

Hol mondta: Parlament

Mikor mondta: 2010. 10. 18.

Hol található meg: fn.hu, Youtube

Továbbá

Szijjártó Péter: Az egykulcsos adóval mindenki jobban jár.

Mikor mondta: 2010. 10. 18.

Hol található meg: 168óra

Ezzel szemben a valóság

"Tehát az átlagkeresetnél (havi bruttó 202 921 forint) 3 848 forinttal csökkenne a nettó kereset. De az alacsony keresetűek zsebe sem vastagodna: például bruttó 90 ezer forintnál 1857 forint lenne a nettó bércsökkenés.

Mikor: 2010. 10. 19.

Hol található meg: fn.hu

Továbbá

"Ez azt jelenti, hogy a mintában szereplő munkavállalók átlagosan negyven százalékának a bére veszít az értékéből akkor is, ha 5 százalékkal nő a bruttója.

Mikor: 2010. 03. 07.

Hol található meg: index

Szélviktor a Facebookon

Címkék: megszorítás realitás adócsökkentés

Egyrészt

Répássy Róbert: "Bár elvileg lehetséges lenne, a Fidesz elképzeléseiben nem szerepel, hogy a kettős állampolgárság mellett szavazati jogot is adjon a határon túli magyaroknak. Ha a más országokban élő magyarok szavazati jogot kapnának, akkor leértékelődne a lakóhelyükön nekik járó választójoguk. Ez gyengítené ottani parlamenti képviseletüket, márpedig a budapesti országgyűlés nem fogja tudni megoldani az ő minden problémájukat. A kettős állampolgárság csak Magyarországon jelent jogokat vagy kötelességeket. Az állampolgár lakhelyén a másik – például román vagy szlovák – állampolgárság az irányadó.”

Mikor mondta: 2010. 05. 20.

Hol található meg: Origo

Másrészt

Semlyén Zsolt: Semjén Zsolt személyes véleménye szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot.

Mikor: 2010.12.27

Hol található meg: KlubRádió

Továbbá

Kövér László: A törvényhozás többségének szándéka a választójogi törvény várható módosítása során arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot – jelentette ki Kövér László a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) ülésén.

Mikor: 2011.01.20.

Hol található meg: MNO

Szélviktor a Facebookon

Címkék: kettős állampolgárság szavazati jog

Az Alkotmánybíróságról

 2011.02.23. 00:00

Egyrészt

Mit mondott:  "Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye."

Hol mondta:  Riport az Indexen

Mikor mondta: 2007. június 29.

Hol található meg: Sasfészek

Továbbá

Ki  mondta: Kósa Lajos

Mit mondott:  "Az MSZP és az SZDSZ munkája túlmutat a tehetetlenségen - fogalmazott előadásában Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, rámutatva: egészen egyszerűen nem hihető, hogy ennyire dilettánsak legyenek. Mint fogalmazott, a kormány többször is nyilvánvalóan alkotmányellenes határozatokat hoz, melyeket az Alkotmánybíróság sorra dob vissza."

Hol mondta:  Fidesz Önkormányzati Képviselőinek Fóruma, Syma Csarnok

Mikor mondta: 2009. június 2.

Hol található meg: Reichkanzlei

Másrészt

Mit tett:  Megszavazta a parlament a végkielégítéseket 98 százalékos különadóval sújtó javaslatot és az Alkotmánybíróság (Ab) jogköreit szűkítő, az utóbbi hetekben jelentős vitákat kiváltó törvénytervezetet.

Mikor: 2010. november 16.

Hol található meg: Hírszerző

Megjegyzés: a Fidesz pontosan azért szavazta meg a törvényt, mert az AB megsemmisítette a 98 százalékos adóról szóló előző törvényt. Tehát pontosan azért szűkítették az AB jogkörét, hogy kiskaput, mit kicsit, nagykaput hozzanak létre, hogy kibúvót találjanak a vastörvény elől.

Visszatánc?

Mit tett:  Gulyás Gergely, az alkotmányelőkészítő eseti bizottság alelnöke szerint az Alkotmánybíróság visszakaphatja az ősszel elvett jogköreit.

Mikor: 2011. február 22.

Hol található meg: Index

 

Szélviktor a Facebookon

Címkék: alkotmánybíróság

Gyurcsány Ferenc leidiótázása

 2011.02.22. 12:57

Egyrészt

Mit mondott:  Orbán Viktor valóban azt mondta Gyurcsány Ferencről, hogy "hülye, idióta, lássuk be"

Hol mondta: Kéri-féle zártkörű találkozó

Mikor mondta: 2008. 04. 30.

Hol található meg: Hírszerző

Ezzel szemben

Mit mondott:  Ha ki is csúszott a számon ilyesmi, nem volt helyes ilyet mondanom. Senkiről sem helyes ilyen durván beszélni.

Mikor: 2008. 05. 24.

Hol található meg: stop.hu

Szélviktor a Facebookon

Címkék: gyurcsány

Egyrészt

Mit mondott: Orbán kitért a Magyar Gárdára is. Azt mondta, ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal: kioszt nekik két pofont, és hazazavarja őket.

Mikor mondta: 2008. május 22.

Hol mondta: A Kéri-szemináriumon

Hol található meg: index

 

Ezzel szemben a valóság

Mi történt: Az eskütétel idejére Vona Gábor Jobbik-elnök levette zakóját és gárdamellényben tett esküt.

Mikor : 2010. május 14.

Hol található meg: Inforádió

Továbbá

Mi történt: Az egy évvel ezelőtt feloszlatott Magyar Gárdára emlékezve rendezvényt tartott a magát Magyar Nemzeti Gárdának nevező szerveződés vasárnap délután a budapesti Erzsébet téren.
A rendezvény alatt az Erzsébet térre többször is bevonultak a teljes védőfelszerelést viselő rendőrök, majd a beszédek alatt is megpróbáltak bejutni a térre, de a sorfalat álló emberek egymásba kapaszkodva megakadályozták őket.

Mikor: 2010. július 4.

Hol található meg: HVG

Továbbá

Mi történt: Megszakította a parlament ülését és rendkívüli házbizottsági tanácskozást hívott össze az Országgyűlés levezető elnöki posztját hétfő késő délután átvevő Ujhelyi István, amiért Vona Gábor, a Jobbik elnöke a betiltott Magyar Gárda mellényében tartózkodott az ülésteremben. Kövér László házelnök ezt megelőzően úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy "sajnos a házvezetés nem rendelkezik ezzel kapcsolatban eszközökkel". A szocialisták viszont rendőrt is hívtak, amiért az épületben több meghívott gárdamellényben jelent meg.

Mikor: 2011. február 14.

Hol található meg: Népszabadság

Megjegyzés: Tehát az MSZP próbált valamit tenni. A Fidesz tíz hónap után sem tudta megoldani ezt a problémát még a kétharmaddal, még a Parlamentben sem. Vona Gábor Gárda mellényben tette fel Orbán Viktornak a kérdéseit. Nemhogy két pofont nem kevert neki le, nemhogy bármit is tett volna az ügyben, de még  viszonylag barátságosan válaszolt is Vona Gábor kérdéseire.

Szélviktor a Facebookon

Szélviktor a Facebookon

Címkék: magyar gárda

Két hét alatt rendet teszünk

 2011.02.22. 08:32

Egyrészt

Mit mondott: Pintér hozzátette: beiktatását követően két héten belül már érdemi eredményeket lehet elérni.

Mikor mondta: 2010.5.3.

Hol mondta: Sajtótájékoztatón

Hol található meg: HirTV

Továbbá

Mit mondott: Az új kormány megalakulása után két héten belül érzékelhető javulás a közbiztonságban, mondta Orbán Viktor a Fidesz nemzeti konzultációjának első állomásán Ózdon.

Mikor mondta: 2010.5.11.

Hol mondta: Nemzeti "Konzultáción"

Hol található meg: Index

Másrészt

Ki mondta: Pintér Sándor

Mit mondott: Pintér Sándor szerint emiatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági  bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és - mint fogalmazott - "nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más".

Mikor mondta: 2010.09.24.

Hol mondta:  Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán

Hol található meg: Privátbankár, Szentkorona Rádió

Továbbá

Mit mondott: Az ország nincs rosszabb állapotban közbiztonság szempontjából.

Mikor mondta: 2011. február 14.

Hol mondta:  Magyar Parlament

Hol található meg: Youtube (6:32)

Megjegyzés: Ha Orbán Viktor csak azt merte mondani, hogy "Az ország nincs rosszabb állapotban közbiztonság szempontjából.", Tehát nem merte azt mondani, hogy "a közbiztonság jobb", akkor ezzel közvetve elismeri, hogy nem jobb. Ha pedig tíz hónap után nem javult a közbiztonság, akkor a két hetes rendbetétel hazugság. Nem csupán a precíz emberek számára, akik két hét után reklamálnának, hanem minden normális ember számára. Az említett intézkedések hatása nem látszik, tehát nem voltak jók.

És végül a teljesen ellentétes valóság

Ki mondta: Pintér Sándor

Mit mondott: 2011. január 1. és június 30. között a regisztrált bűncselekmények száma 207 942, míg a tavalyi év azonos időszakában 207 245 volt.

Mikor mondta: 2011. 08 . 03.

Hol mondta:  Magyar Parlament

Hol található meg: Privátkopó

Szélviktor a Facebookon

Címkék: közbiztonság

Egyrészt

Mit mondott: "A médiatörvényt természetesen lehet és kell is kritizálni, és én ezt természetesnek veszem, de nem lehet sértegetni egy nemzetet! Én szeretném világossá tenni, hogy a magyar nép és a magyar kormány demokratikus elkötelezettségének kétségbevonása, megsértése a magyar népnek, szeretném…

És engedjék meg, hogy utaljak arra a hozzászólásra, amely azzal vádolta meg Magyarországot, hogy a diktatúra irányába mozdul el. Itt hallottam a saját fülemmel. Mi ellen tiltakoznak? Itt hallottam a saját fülemmel. Azzal fenyegettek, hogy diktatúra felé mozdul el Magyarország. Mi ez, ha nem a magyar nép megsértése? És ezt meg kell mondanom: a hazámat és Magyarországot itt is, mindig meg fogom védeni. Ez nem médiatörvény kérdése."

Mikor: 2011.01.19.

Hol mondta: Európa Parlament, Strasbourg

Hol található meg: kormany.hu, Youtube

Továbbá

Mit mondott: "A médiatörvény ürügyén támadást indítottak Magyarország ellen. A támadást visszavertük. A támadók érveit nevetségessé tettük. Velünk nem fogják feltörölni a padlót, mint ügyefogyott és szerencsétlen elődeinkkel tették. Brüsszel nem Moszkva. Magyarország nem fogad el utasításokat az EU központjától."

Mikor: Országértékelő beszéd, 2011.02.14.

Hol mondta: Magyarország Parlamentje

Hol található meg: kormany.hu

És még

Mit mondott: "… Most arra a kérdésre, ha megengedi, nem térnék ki, mert egyfelől én ott voltam, másfelől, aki akarta, szó szerint hallhatta, hogy mi hangzott el az Európai Unió Parlamentjében. Ott alig volt szó a médiatörvényről. A médiatörvény egy bevezető mondat volt, ami után minden baloldali képviselő a leggyalázatosabb dolgokat mondta, a leggyalázatosabb dolgokat Magyarországról, a magyar demokrácia állapotáról, a magyarok demokrácia iránti elkötelezettségéről. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból, köztük: Ez nem igaz!) Egy országot nem lehet… Tudom, hogy önök ezt nem értik, ezt én megértem, de egy országot nem lehet sértegetni. (...) Magyarországot mindig minden körülmények között önbecsülésében meg fogjuk védeni. (Taps a kormánypártok soraiban.)"

Mikor: Országértékelő beszéd, 2011.02.14.,

Hol mondta: Magyarország Parlamentje

Hol található meg: gondola.hu, Youtube 

A valóság

Daniel Cohn-Bendit: "A Zöldek, és én személyesen is, szeretjük Magyarországot."

Mikor: 2011.01.19.

Hol mondta: Európa Parlament, Strasbourg

Hol található meg: Entellektuel, Youtube

És még

Martin Schultz: "Ha azt gondoljuk, hogy egy törvény ezeket nem teljesíti, az a törvény kritikája, és nem a magyar nép kritikája."

Mikor: 2011.01.19.

Hol mondta: Európa Parlament, Strasbourg

Hol található meg: Youtube

Szélviktor a Facebookon

Címkék: jogállam médiatörvény

A bankadóról

 2011.02.06. 10:46

Egyrészt

Mit mondott: Az elmúlt esztendőben (...) először Európában mi vezettük be a bankadót.

Mikor: 2010.12.

Hol található meg: Facebook videó (9:55)

A valóság

Mit történt: A parlament 2004 novemberében fogadta el a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslatot, amely 2005. január 1-én lépett hatályba.

Mikor: 2004.11.

Hol található meg: Metropol, ma.hu

A különbség: Gyurcsány bankadója jóval mértékletesebb volt: "A pénzügyi cégek végül tudomásul vették a kormány azon igényét, hogy a két év alatt 30-30 milliárd forinttal járuljanak hozzá a költségvetéshez." Míg az Orbán-féle egy év alatt a sokszorosát veszi el a bankoktól: " az idei évben a banki különadó összesen 181,8 milliárd forintnyi bevételt jelentett a büdzsé számára."

Szélviktor a Facebookon

Címkék: bankadó

Ugyebár ez a blog egyfajta adatbázis, ahol Orbán "Szélkakas" Viktor különféle időpontokban elhangzott különféle nyilatkozatait gyűjtjök egybe, méghozzá tematikusan. Azokat a nyilatkozatait párosítjuk össze, amelyek ellent mondanak egymásnak. Tengernyi ilyen van. Ezen kívül van néháűny olyan eset, amikor egy nyilatkozaton belül mond ellent magának. De ezeket is a hagyományos formában gyűjtjük. Egy újabb jelenség, és Orbán Viktor szellemi képességeit és/vagy intellektuális becsöletességét jelzi, amikor egy mondaton belül mond ellent magának. Jellemzően fogalomzavarról van szó, azaz megpróbálja úgy átdefiniálni a szavakat, hogy azzal fogalmi önellentmondást visz véghez. Ezeket itt egy helyen csoportosítjuk, nem szedjök szét támákra. 

Kiadáscsökkentés=nem megszorítás

Mit mondott: "Természetesen a kiadásokat csökkenteni kell. Bizonyos területeken a bevételeket növelni kell. De ez nem megszorítás."

Hol található meg: Galamus, Videa

Valóság>realitás

Mit mondott: "Nekünk a realitás kevés, mi nem érjük be az adott világ kereteivel, mi nemcsak a realitást, mi a valóságot is akarjuk"

Hol található meg: Sasfészek

Szélviktor a Facebookon

Címkék: valóság megszorítás realitás fogalomzavar költségcsökkentés

Egyrészt

Fidesz Közlemény: A Fidesz Kulturális Tagozata megdöbbentőnek és elfogadhatatlannak tartja azt a hatalmi arroganciát, amellyel Medgyessy Péter beleavatkozik a közszolgálati televíziók hírszerkesztésébe. Felszólítjuk a miniszterelnököt, hogy diktatórikus törekvéseit szüntesse be!
Hisszük, hogy a sajtószabadság olyan érték, amelyet minden józan értékrendű politikus és közszereplő alapvetőnek tart, és elfogadhatatlannak tartja a visszatérést a végrehajtó hatalom által közvetlenül irányított sajtó korába.

Mikor mondta: 2003. október 27.

Hol található meg: Reichkanzlei

Másrészt

Mit tett: Az új törvény szerint az országos kereskedelmi televíziók híradóiban nem haladhatja meg a 20 százalékot a bűnügyi tudósítások aránya, és 35 százalékra kell növelni a magyar zenék arányát a vezető országos rádiók műsoraiban.

Mikor: 2010.12.21.

Hol található meg: ATV

Szélviktor a Facebookon

Címkék: sajtószabadság médiatörvény hiradók

Egyrészt

Mit mondott: Riporter: Összevonják a közmédiumokat? Orbán: "Volna ennek bármilyen értelme? (...) Én úgy gondolom, hogy a médiarendszeren belül minden mozdulatot ötször-hatszor meg kell gondolni. Tehát semmilyen kapkodásra, összevonásra, szétválasztásra, átrendezésre itt, legalábbis rövidtávon föltétlenül szükség nincsen."

Hol mondta:  Ma Reggel

Mikor mondta: 2010. február 8

Hol található meg:Sasfészek

Másrészt

Mit tett: Elfogadták a médiaalkotmány azon részét, amely a Nemzeti Hírközlési Hatóság és az Országos Rádió és Televízió Testület összevonásáról, illetve a közmédiát felügyelő kuratóriumok összevonásáról szóló. Még nem tudni mekkora hatalma lesz az új médiahatóságnak.

Mikor mondta: 2010.

Hol található meg: Index

Szélviktor a Facebookon

Címkék: sajtószabadság médiák

A magán-nyugdíjpénztárakról

 2010.12.11. 20:25

Egyrészt

Mit mondott: A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze.

Hol mondta:  "Nemzeti Ügyek Politikája", Fidesz Program, 2010.

Mikor mondta: 2010.

Hol található meg: Reichskanzlei

Továbbá

Mit mondott: Nem engedjük, hogy az állami nyugdíjak mellett szolgáltatást biztosító magán-nyugdíjpénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek.

Hol mondta:  Nemzeti Együttműködés Programja, 68. oldal

Mikor mondta: 2010.

Hol található meg: Reichstag

 

Aztán még

Mit mondott: "Hát azt, ha jól értem, amit a kormányálláspontként ismerhetünk, az arról szól, hogy maga a nyugdíjrendszer ebben a szerkezetben, tehát anélkül, hogy jelentős változásokat hajtanánk végre benne, körülbelül harminc évig még működőképes."

Hol mondta:  Magyar Televízió Ma reggel

Mikor mondta: 2010. február 8.

Hol található meg: Sasfészek

Mi több

Ki mondta: Dr. Szakács Imre (Fidesz)

Mit mondott: Igaz-e a hír, miszerint a Kormány ellopja, de legalábbis időlegesen saját céljaira használja a magánnyugdíj-pénztári tagok levont járulékbefizetéseit?

Hol mondta:  Reichstag

Mikor mondta: 2009.10.29.

Hol található meg: Reichstag

Megjegyzés: a Bajnai-kormány nem lopta el, még csak vissza sem tartotta a magán-nyugdíj pénztári befizetéseket. Egy évig, egy hónapig, egy hétig, egy napig sem. De a Fidesz akkor zúgolódott ezellen. Más szemében a nem létező szálkát is, sajátjában a gerendát sem. Hiszen:

Másrészt

Mit tett: "Egyetlen nap alatt két, a magánnyugdíj-pénztárakat érintő törvényt fogadott el a parlament, amelyek akár a pénztárak megszűnéséhez is vezethetnek. Az első 14 hónapra felfüggeszti a tagdíjak folyósítását, és a havi 30 milliárd forintot az állami nyugdíjkasszában tartja. A másik megszünteti a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagságot, és lehetőséget teremt a visszalépésre az állami rendszerbe."

Mikor: 2010. 10. 25.

Hol található meg: Origo

Szélviktor a Facebookon

Címkék: nyugdíj

Egyrészt

Mit mondott:  "A népszavazás érdekében fenn fogjuk tartani az utcáról érkező nyomást. (...) Győzelem esetén a magyarországi helyzet gyökeresen meg fog változni."

Mikor mondta: 2007. szeptember 17.

Hol mondta: Le Monde

Hol található meg: Magában a sasfészekben:)

Mitőbb

Mit mondott:  "A népszavazás történelmi lehetőség. Magyarország történelmi lehetőség kapujában áll. Létrejöhet egy szövetség a középosztály és a leszakadó...emberek között."

Mikor mondta: 2007. október 16.

Hol mondta: sajtótájékoztatón

Hol található meg: Magában a sasfészekben:)

Továbbá

Mit mondott:  "Van még egy tanulsága az Alkotmánybíróság döntésének, fűzte hozzá Orbán Viktor. Mégpedig az, hogy egy demokráciában általában a demokratáknak van igazuk. Egy demokráciában nem képzelhető el, hogy a kormány a saját programját egyetlen lehetséges útnak minősítse. Egy demokráciában mindig van más út, ha az emberek úgy döntenek.

Orbán Viktor meggyőződése szerint a népszavazás, az azt kedvezően elbíráló alkotmánybírósági döntés az erős Magyarországhoz vezető út egyik fontos állomása. „Akkor leszünk erősebbek, ha Magyarország polgári nem lesznek kiszolgáltatva a mindenkori hatalom önkényének. Közös döntést várunk, azt, hogy a legfontosabb kérdésekben végre a nép döntsön. Mindenkiben, akinek kétség van azt üzenjük: nem kell félni, nem fog fájni."

Mikor mondta: 2007. március 12.

Hol mondta: Fidesz elnökségi ülés

Hol található meg: Magában a sasfészekben:)

Sőt, még...

Mit mondott:  Kiderült, hogy nem arról van szó, hogy ha egy kormány valamit eldönt, akkor kénytelenek vagyunk lenyelni és a következő választásokig várni négy évig, a két választás között nem tudunk beleszólni az életünkbe, hanem pont fordítva, nagyon komoly erőszakmentes, békés, alkotmányos eszköz van a magyarok kezében. Hogyha kell, kikényszerítsék azt, ami a saját érdekükben állónak látszik.

Mikor mondta: 2008. március 10.

Hol mondta: ATV

Hol található meg: Sasfészek

Valamint

Mit mondott:  "...rendkívül fontos volt a népszavazás, mert azt a leckét adta mindannyiunknak, hogy a politikában az első helyen az emberek mindennapi élet... életét érintő kérdéseknek kell állniuk"

Mikor mondta: ?

Hol mondta: Ez nagyon Felcsútnak néz ki.

Hol található meg: Youtube video 1:35

Másrészt

Mit mondott:  "A parlamentáris hagyományt szeretném folytatni Magyarországon. Ha elkezdünk népszavazást kiírni, mondjuk, az alkotmány kérdésében, akkor meg fogunk indulni az elnöki rendszer felé, és én ezt nem szeretném. Azért választják meg a parlamenti képviselőket, hogy a mindenkire tartozó fontos kérdésekben döntsenek, szerinte ezért csak kivételes esetekben kell népszavazást tartani."

Mikor mondta: 2010. július 23.

Hol mondta: ATV

Hol található meg: Heti válasz

Szélviktor a Facebookon

Címkék: népszavazás

Egyrészt

Mit mondott:  "A demokrácia eszméjével összeegyeztethetetlen módon 2002 után jog- és alkotmányellenesen elmozdították azokat, akik nem kívántak asszisztálni felelőtlen politikájukhoz. A PSZÁF, a KSH és a Magyar Energia Hivatal vezetői ismerhették meg elsőként, milyen is a szocialista kormány felfogása a jogállamiságról. Szász Károly, Mellár Tamás és Kaderják Péter hivatalból történő elmozdítása csak az első lépés volt a demokratikus intézményrendszer leépítéséhez vezető úton."

Hol mondta:  "Nemzeti Ügyek Politikája", Fidesz Program, 2010.

Mikor mondta: 2010. március

Hol található meg: Reichskanzlei

Másrészt

Mit tett:  "Július 1-jén Sólyom László köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára - hat évre - kinevezte Szász Károlyt a PSZÁF elnökévé."

"Lemondott Belyó Pál, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke. Június 11-től utóda - hat évre - Vukovich Gabriella, a KSH korábbi alelnöke lett. Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke közös megegyezéssel június 30-i hatállyal lemondott tisztségéről. Utóda július 1-jétől Horváth Péter, a MOL Nyrt. korábbi üzletfejlesztésért felelős vezetője lett."

És még sokan mások követték őket, ahogy a cikkben össze is szedték a Fidesz sokkal gyorsabban, sokkal több helyre tette be a saját embereit.

Mikor: 2010.

Hol található meg: Népszabadság, Origo

Szélviktor a Facebookon

Címkék: demokrácia diktatúra államapparátus

Jogállam, alkotmánybíróság

 2010.11.02. 20:01

Egyrészt

Mit mondott:  "a Fidesz képes lesz visszaadni a demokrácia iránti bizalmat, a törvényeknek járó tiszteletet és a tekintélyt az államnak. (...) A Fidesz által kínált válasz a joguralomra, a kiszámíthatóságra, az elszámoltathatóságra, a felelősségre, az írott jogszabályok és az íratlan erkölcsi parancsok mindenkori tiszteletben tartására, a felelősségteljes politizálásra és az emberek iránt érzett felelősségtudatra épül. (...) A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét."

Hol mondta:  "Nemzeti Ügyek Politikája", Fidesz Program, 2010.

Mikor mondta: 2010. március

Hol található meg: Reichskanzlei

Másrészt

Mit tett:  (...) a Fidesz alkotmánymódosítással el akarja venni az Alkotmánybíróságtól a jogkört azokon a területeken, ahol népszavazásnak sincs helye, miután az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a 2 millió forintnál nagyobb végkielégítésekre az állami szektorban kirótt 98 százalékos adót.

Mikor: 2010. november

Hol található meg: ATV

A pontosság kedvéért meg kell jegyezzük, hogy a Nemzeti Ügyek Politkája program fent idézett részét Navracsics Tibor írta, akinek a történtek után állítólag akadt is konfliktusa Orbánnal, ám a végén behódolt neki. A szélkakaskodás tehát teljes Orbánra és Navracsicsra nézve is.

Szélviktor a Facebookon

Címkék: jog alkotmánybíróság jogállam

A Robin Hood adóról

 2010.10.14. 11:07

Itt ugyan nem Orbán Viktor, hanem László Tamás nyilatkozatával szembesítjük Orbán Viktort, de Fideszen belül van az ellentmondás, és Orbán Viktor is egyet kellett, hogy értsen vele annakidején.

Egyrészt

Mit mondott: Ez a törvény alkalmatlan arra, hogy a családok terheit csökkentsék - szögezte le a képviselő, kiemelve: az energiaszolgáltatók ugyanis áremeléseikbe bele fogják kalkulálni a cég plusz terheit.

Mikor mondta: 2008. szeptember 24.

Hol található meg: Reichskanzlei

Másrészt

Orbán Viktor bejelentette az energiaszektort súlytó adót.

A távközlési és a telekommunikációs szektortól már ebben az évben és a következő két évben, minden évben 61 milliárd forintot fogunk begyűjteni, az energiaszektortól három éven keresztül minden évben 70 milliárd forintot, és a kereskedelmi láncoktól három éven keresztül minden évben 30 milliárd forintot (...)

Mikor: 2010.10.14.

Hol mondta:  Millenáris

Hol található meg: Sasfészek

Szélviktor a Facebookon

Címkék: gazdaság adó belügy

Az ideológiákról

 2010.09.11. 14:38

Egyrészt

Mit mondott: ...lejárt az ideológiák kora, és eljött a józan észé...

Mikor mondta: 2010. 7. 22.

Hol mondta: A Parlamentben

Hol található meg: VG

Másrészt

Mit mondott: Riporter: Szeretne-e valamiféle ideológiát betenni az alkotmány preambulumába... Orbán: Minden ország alkotmányában van valamilyen értékeket rögzítő tételsor.. Épp azért van szükség az alkotmány elején néhány veretes, komoly mondatra, hogy mindenki érezze, hogy ebben a misében vagy ebben történetben ő is benne van.

Mikor mondta: 2009.11.25.

Hol mondta: MTV

Hol található meg: Index, Youtube

Szélviktor a Facebookon

Címkék: alkotmány ideológia

Egyrészt

Mit mondott: A 13. havi nyugdíj bevezetését mi nem támogattuk.

Mikor mondta: 2009. márius 11.

Hol mondta: TV2

Hol található meg: Népszabadság, Reichskanzlei,Youtube (a válogatás legvégén van)

Másrészt

A Fidesz frakció megszavazta a 13. havi nyugdíj folyósítására vonatkozó törvényt.

Hol található meg: Magában a Barna házban

Továbbá

Orbán Viktor szerint a 14. havi nyugdíj is lehetővé válhat a Fidesz járulékcsökkentési programja révén.

Mikor mondta: 2006. január

Hol található meg:
NOL, Origo

Szélviktor a Facebookon

Egyrészt

Mit mondott: ...van Magyarország, egy olyan ország, ahol a vezetők hazudni szoktak, hiszen ezt csinálták éveken át. Bele a szemükbe. Meghamisították a költségvetési adatokat, fals adatokat adtak, csapdába csalták őket...

Mikor mondta: 2010. július 23.

Hol mondta: HirTV

Hol található meg: magában a sasfészekben

 

Továbbá

Mit mondott: ...Magyarországon meghamisították a közérdekű információkat...

Mikor mondta: 2011.01.20.

Hol mondta: EU-Parlament, Strassburg

Hol található meg: Youtube, (5:19 perc)

Másrészt

Az ügyészség legalább kétszer utasította el a Fidesz feljelentéseit a költségvetési adatok meghamisításának ügyében.

Hol található meg: Az első elutasítás: Index, A második elutasítás: FMH

Továbbá

Ki mondta: Veres János

Mit mondott: Navracsics frakcióvezető úr tett ma egy kijelentést, amelynek a valóságtartalmával kapcsolatban valóban merülhet fel kétség. Frakcióvezető úr, szeretném egyértelművé tenni, hogy a Pénzügyminisztérium mind ebben az évben, mind az elmúlt évben minden egyes hónapban az előre közölt publikációs naptár szerinti időpontban nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amelyeket a költségvetésről, a fő folyamatokról Magyarországon nyilvánosságra kell hozni. Ez a naptár januárban közzétételre került, és pontosan tartalmazta azt, hogy minden hónapban az adott hónap ötödik munkanapját követő első munkanapon kerül közzétételre ez az adatsor.

(Ahogy azt a Népszabadság cikke igazolja, 2006. április 10.-én, azaz pontosan az ötödik áprilisi munkanap utáni napon tették közzé az adatokat)

 

Ezenkívül, miután ön hivatkozott egy olyan dologra is, amely elkerülte a figyelmét, szeretném felhívni az ön és a nyilvánosság figyelmét is egy tényre. 1998 decemberében a parlament elfogadta az államháztartási törvény módosítását. Ebben rögzítésre került egy olyan kötelezettség, amely szerint minden egyes választási évben a választások első fordulóját megelőző harminc nappal nyilvánosságra kell hozni az államháztartás, valamennyi minisztérium legfontosabb adatait. 2000. december 8-án az akkori parlamenti többség ezt a pontot kivette az államháztartási törvényből, azaz hatálytalanította. Ennek megfelelően 2002-ben nem is történt ilyen nyilvánosságra hozatal a választásokat megelőzően. 2002 őszén az akkori parlamenti többség az államháztartási törvényben ismét szerepeltette ezt a pontot, és ennek megfelelően - meg lehet ma is nézni - a Pénzügyminisztérium honlapján március 10-ével valamennyi államháztartási adat pontosan nyilvánosságra került.

Mikor mondta: 2006.10.06.

Hol mondta: Magyar Orszgággyűlés

Hol található meg: a Magyar Orszgággyűlés Honlapján

 

 

Szélviktor a Facebookon

Címkék: költségvetési hiány gyurcsány hazugság

A kommunistázásról

 2010.08.12. 22:52

Egyrészt

Mit mondott: Ez a kommunista rendszer öröksége. A kommunisták ugyanis hazudnak. A maiak is.

Mikor mondta: 2010. április 9.

Hol mondta: Magyar Nemzet

Hol található meg: magában a sasfészekben

 

Továbbá

Mit mondott: ...régi kommunista tempó... ...A mi derék posztkommuistáink és kommunista kormányunk... ...pitiáner, kültelki, posztkommunista trükk...

Mikor mondta: 2006.10.31.

Hol mondta: Európai Ügyek Bizottsága, Magyar Parlament

Hol található meg: Hírszerző

Másrészt

Mit mondott: Egyszer már volt részünk ilyen mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket. Ennek azonban egyszer s mindenkorra vége, ezt mégegyszer nem engedheti meg magának az MDF.

Mikor mondta: valamikor 1990 és 1994 között

Hol mondta: ? várjuk az olvasók információit 

Hol található meg: Wikidézet

Ennek a témának a pikantériája, hogy Orbán Viktor egyszerre szélkakaskodik, és közben hazudik arról is, hogy ki hazudik.

Szélviktor a Facebookon

Címkék: kommunistázás

Az eredeti szélkakas oldalról átvesszük a jobbnak bizonyult részeket, az egyszerűség kedvéért nagyrészt eredeti formájában.

Orbán Viktor a 2004. december 5-i népszavazáson a kettős állampolgárság mellett érvelt. Azt hangoztatta, hogy a Fidesz mindig is támogatni fogja a határon túli magyarok kettős állampolgárságát célzó törekvéseket. Ennek ellentmond, hogy az Orbán-kormány külügyminisztere 2001-ben elvetendőnek tartotta a kettős állampolgárság megadását a határon túli magyaroknak, mert az ellentétes az európai normákkal.

„…a népszavazáson résztvevő választópolgárok többsége igent mondott a kettős állampolgárságra. Nem lehet figyelmen kívül hagyni az emberek véleményét, így a parlamentnek már rég meg kellett volna tárgyalnia az erről szóló pozitív javaslatot.”

(Index.hu, 2005. október 20.)

Orbán Viktor a 2004 decemberi népszavazáskor azt hangoztatta, hogy aki nemet mond a kettős állampolgárságra, az a saját nemzetét tagadja meg. Ennek ellentmond Orbán Viktor kormányának 2001-es hivatalos álláspontja, miszerint:

„…A törvény, csakúgy mint a magyar jog egésze, elismeri a szomszédos államok területi integritását, semmilyen módon nem ismeri viszont el a területi revízió gondolatát és a kettős állampolgárság fogalmát.”

(Részlet az Orbán-kormány 2001-es státustörvény-magyarázatából)

Mindezek alapján több értelmezés is lehetséges.

1. Orbán Viktor megszavaztatott egy olyan kérdést a néppel, amiben ő nem is hitt valójában.

2. Orbán Viktornak a 2001-es álláspontja igaz, csak most megtagadja azt.

3. Orbán Viktor mindig is szerette a kettős állampolgárságot, de amikor kormányon volt,
nem merte megcsinálni.

Jelen blog szerkesztőjének megjegyzése: Azóta tudjuk a végeredményt is.

Szélviktor a Facebookon

Címkék: kettős állampolgárság

Egyrészt

Mit mondott:  Riporter: Az MSZP azt mondja, hogy bár Magyarországot súlyosan érintette a válság, a Bajnai-kormány intézkedéseinek köszönhetően sikerült kikászálódnunk belőle, sikerült elkerülnünk a szakadékot, sikerült olyan emelkedő pályára állítani a gazdaságot, ami megteremti a jövőbeni növekedés lehetőségét. Ön romeltakarításról, újjáépítésről beszél. Hogy lehet ennyire eltérően megítélni ugyanazt az országot?

Orbán Viktor: Ez a kommunista rendszer öröksége. A kommunisták ugyanis hazudnak. A maiak is.

Mikor mondta: 2010. április 9.

Hol mondta: Magyar Nemzet

Hol található meg: magában a sasfészekben

 

Továbbá

Mit mondott: Riporter: Miért mindig Gyurcsányt és Bajnait helyezi a célkeresztbe? A következő választáson nem ők lesznek az ellenfelei.
  Orbán Viktor: Az a korszak, amit le akarunk zárni, újra és újra támadásba lendül, ezért néven kell nevezni fő felelőseit. Ez a korszak a hazug kormányzásra, az adatok meghamisítására, az ország eladósítására és az orosz birodalmi törekvések segítésére épült.

Mikor mondta: 2009. május 28.

Hol mondta: Heti Válasz

Hol található meg: magában a sasfészekben

Másrészt

Mit mondott: Magyarország lassan világbajnok lesz a kiadások lefaragásának tekintetében. Ha önök megnézik, hogy mi minden történt az elmúlt egy esztendőben Magyarországon a pénzügyi stabilitás helyreállítása érdekében, akkor valószínűleg ezt túlzás nélkül minősíthetik világrekordnak.

Mikor mondta: 2010.07.21.

Hol mondta: sajtótájékoztatón Angela Merkellel

Hol található meg: Angela Merkel kancellári honlapján

Szélviktor a Facebookon

Címkék: mszp bajnai világgazdasági válság

Az eredeti szélkakas oldalról átvesszük a jobbnak bizonyult részeket, az egyszerűség kedvéért nagyrészt eredeti formájában.

Orbán Viktor valóban visszaállamosítana?

Orbán Viktor ifjú politikusként még támogatta a privatizációt, sőt, minden olyan érvelést elutasított, amely a külföldi tőke bevonását kritizálta. Orbán Viktor kormányzásának négy évében 113 privatizációs tranzakció zajlott le, több mint 375 milliárd forint értékű állami vagyont adtak el. Ám Orbán Viktor most ismét más irányba fordult: a privatizáció leállítása mellett kampányol, és nem kevesek riadalmát okozva egyfajta visszaállamosítást is kilátásba helyezett.

Orbán 2000-ben meghirdette a privatizáció végét:

„A privatizáció Magyarországon véget ért, tehát azt javaslom, hogy a beszélgetéseinkből vagy a vitáinkból azt a kifejezést, hogy „privatizáció”, talán száműzhetjük is.”

(Felszólalás az Országgyűlésben, 2000. december 12.)

 

Ám a tények azt mutatják, hogy Orbán Viktor 2001-ben is folytatta a privatizációt:

2001-ben közel ugyanolyan értékben adtak el állami vagyont, mint 2000-ben. Olyan nagy állami cégeket értékesítettek, mint az Antenna Hungária, a Zalakerámia és a Globus Nyomda.

 

Visszaállamosítás vs. nemzeti vagyonszerződés

 

De Orbán Viktor most ennél is továbbment: egyfajta a visszaállamosítást helyezett kilátásba.

 

„…először is, amit szabálytalanul privatizáltak, azt vissza kell venni. Másodszor: ha maga a privatizálási ügylet szabályos volt, de mögötte sikerül bizonyítani korrupciót, az hasson ki a privatizált vagyontárgyra, és azt is vissza kell venni.”

(Beszéd a kőszegi „Fesztivál a határon” című rendezvényen, 2005. augusztus 27.)

 

A visszaállamosítás mellett Orbán Viktor most egy újabb ötlettel is előállt. Miután 1998 és 2002 között 375 milliárd forint értékben adott el állami vagyont, most egy nemzeti vagyonszerződést kötne:

„…ne dönthessen egyetlen kormány sem arról önmagában, vagy kormánytöbbség, hogy privatizál-e bizonyos vagyontárgyakat, vagy nem.”

Miniszterelnökként még Orbán is eladta volna a MÁV-ot és a MALÉV-ot

Orbán Viktor most a MÁV és a Malév eladása ellen kampányol, noha e két cég privatizációja már az ő miniszterelnöksége idején is elő volt készítve:

„Amíg a sínpályák, valamint annak a működtetéséhez szükséges berendezések azok értelemszerűen állami tulajdonban kell, hogy maradjanak, addig mind a személyszállítás, mind

 

az áruszállítás területén egy nem elkapkodott, de meglehetősen gyors és értelmes magánosítás, privatizáció, az elképzelhető. Ennek a részletein dolgozik most a miniszter úr…”

(Interjú a Kossuth Rádióban, 2000. január 12.)

 

„…és lehetőleg a külföldi tőke is megjelenne, vagy akár magyar tőke a MALÉV-ban. És nem az állam, hanem a piac működtetné, a magángazdaság, üzletemberek működtetnék a magyar légitársaságot is, mint oly sok helyen a világban máshol.”

(Interjú a Kossuth Rádióban, 2001. február 14.)

 

Orbán Viktor ellenzékiként azonban már nem adná el sem a MÁV-ot, sem a Malév-ot, sem más állami cégeket:

 

„Orbán Viktor szerint hiba, az állami vagyon elkótyavetyélése lenne eladni a repülőteret; a Fidesz elnöke a közvagyon fenntartását tartja indokoltnak a MÁV, a Magyar Posta és a kórházak esetében is.”

(MTI 2005. augusztus 29.)

 

Orbán Viktor visszaállamosítással kapcsolatos megnyilatkozásai felbontottak egy 15 éves közmegegyezést, amely a rendszerváltáskor jött létre a politikai erők között a parlamenti demokrácia, a magántulajdonon alapuló piacgazdaság megteremtéséről.

Szélviktor a Facebookon

Címkék: privatizáció

Az eredeti szélkakas oldalról átvesszük a jobbnak bizonyult részeket, az egyszerűség kedvéért átszerkesztés nélkül.

Hadilábon önmagával

Orbán Viktor önellentmondásai a sorkötelezettségről

 

Sorozás, vagy professzionális hadsereg?
Ez volt a rendszerváltás óta eltelt 15 év talán legtöbb vitát kiváltó kérdése. Orbán Viktor álláspontja e tekintetben is úgy változott, ahogy azt a közvélemény-kutatási adatok diktálták.

„…a Fidesz a sorkatonaság eltörlését akarja. …ezért minden alkotmány- és törvénymódosítást meg fogunk szavazni, amely egyértelművé teszi, hogy nincs sorkötelezettség Magyarországon.”

(Nyilatkozat a sorkatonaság eltörléséről, 2004. november 3.)

Ezt Orbán Viktor akkor mondta, amikor a baloldali kormány – ígéretéhez híven – 2004-ben eltörölte
a sorkatonaságot. Ám három évvel korábban, 2001 márciusában Orbán Viktor még mást mondott:

„Minden fiatalnak be kell vonulnia katonai szolgálatra. …minden magyar fiatalembernek kell kapnia alaki kiképzést, és bizonyos mértékű lelki felkészítést is. Ehhez ragaszkodni kell.”

(Orbán Viktor beszéde a Magyar Honvédség vezetői állománya számára tartott éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésen, 2001. március 1.)

A 2004 októberében nyilvánosságra került közvélemény-kutatási adatokból kiderült, hogy a magyar polgárok többsége eltörölné a sorkatonaságot. Ekkor Orbán Viktor hirtelen más irányba fordult:

„Nagy öröm, hogy a sorkatonaság általunk már 2000-ben kezdeményezett eltörlését sikerült alkotmányos módon rendezni.”

(Magyar Nemzet, 2004. november 20.)

Tehát Orbán Viktor legalább három, egymásnak ellentmondó véleményt képviselt a sorkötelezettség kérdésében:

  • Az engedékeny: „A Fidesz a sorkatonaság eltörlését akarja.”
  • A szigorú: „Mindenkinek be kell vonulnia.”
  • A kezdeményező: „A sorkatonaság eltörlését mi kezdeményeztük.

Szélviktor a Facebookon

Címkék: sorkatonaság

süti beállítások módosítása